A kezdet
  A Puhasoft 1992-ben indult magánvállalkozási formában. Maga a név, már a 80-as évek közepétöl létezett. Születése egy Homlab 3-as számítógépre készült készletnyilvántartó programhoz kötödik. Késöbb Commodore gépekre írt játékprogramok terjesztették el annyira, hogy a vállalkozás indításakor már nem tudtuk megváltoztatni, pedig elsösorban elektronikai tevékenységet végeztünk.
Elektronika
  Fényreklámokat, LED-es fényújságokat gyártottunk. Ezen készülékekböl felépítettünk egy fényújság hálózatot is, melyben bárki hirdethette tevékenységét. A PC-k terjedésével egyre inkább ezen számítógépek javításának, új gépek összeszerelésének igényével kerestek meg. Ezt a tevékenységet máig végezzük, kiegészítve most már az internet szolgáltatással is.
Internet
  Elsö kapcsolatunk az Internettel 1995-ben létesült. Az Elender, mint fiatal internet szolgáltató, viszonteladókat keresett. Ez egybeesett internet igényünkel, jelentkeztünk és aláírtuk a viszonteladói szerzödést is. Üzlethelységgel ugyan nem rendelkeztünk, mégis sikerült várakozáson felül teljesítenünk. Munkánk elismeréseként rövidesen "végponti jog"-ot kaptunk. Ezt a címet egyedül a Puhasoft nyerte el az egész országban. A státusszal sokkal több munka is járt, ami viszont a fejlödésünket segítette elö. Ennek köszönhetöen 2002-ben elindíthattuk saját internet szolgáltatásunkat. Nem titok, hogy az Elenderrel kötött együtmüködési megállapodás keretében, ök adták a "belépési pontokat" elöfizetöink számára.
Elsödleges szolgáltatási területünknek ezután is a 23-as telefonkörzetet tartjuk, bár vannak elöfizetöink Budapeströl, ÉszakPest-megyéböl. A viszonylag kis szolgáltatási területböl adódóan szinte családias kapcsolat alakult ki ügyfeleink többsségével.
2016 június végével a szolgáltatás megszünt. Oka az Invitel szerzödésbontása. Megszüntették a VISP üzletágat.
Programok
  A programozásra már alig-alig marad idő. De azért néha még elkészítünk egy-egy kis programot, amit ha idönk engedi fejlesztgetünk.
PS Stúdió
  2008-ban újabb változás következett be életünkben. Megkeresett az "Élményfotó". Szükségük volt még egy operatörre, megnövekedett munkáik miatt. Az együttmüködés nem szünt meg annak ellenére sem, hogy már saját filmeket is elöállítunk. Elindult a "PS Studio".
Késöbb kameraparkunkat két professionális SONY (VX családú) tipussal bövítettük. Ez a felszerelés már lehetövé teszi, akár többkamerás koncertfelvételek, színházi elöadások, riportok készítését is.
Idöközben egyre több megbízást kapunk élö közvetítésekre. Ezek elsösorban lovas versenyek.
Jelentös állomás a 2016-os év. A két VX kamerát nyugdíjaztuk, helyettük két Canon állt hadrendbe. Egy XF100 és egy XF105, kiegészítve két Go-Pro kamerával.
A FULL HD arzenálnak és a jól sikerült referenciáknak köszönhetöen a koncertfelvételek megszaporodtak. Néhány példa: Republic, Skorpió, Omega, Neoton, Mirigy, Demjén, R-Go. De még sorolhatnám.
Jelenleg, a két hetente jelentkezö lovas TV müsorunk mellé egy autós magazin elindításán fáradozunk.


FireFox böngésző ajánlott!